Kedves Mindenki!
Azt hiszem már kislány koromban is Anya szerettem volna lenni.
Aztán jöttek a vidám és mozgalmas diák évek, és élveztem a társaságot, a közösségbe járást, a sok barátot és a boldog együtt töltött perceket.
Majd elérkezett azt hiszem az elkerülhetetlen, mikor a hormonok felül kerekednek a józan észen először. És húszas éveim elején, mikor barátnőkkel beszélgettünk a gyermekáldásról, még tanulmányaink elején, már akkor azon az állásponton voltam, hogyha most jönne a baba én megtartanám. Teltek múltak az évek, és én bennem ez a dolog egyre többször elő került, és egyre jobban azt éreztem, szeretnék anya lenni.
Aztán mikor az első komoly kapcsolatban, az első késő mensi után elvégzett negatív teszteket követően elmentem nőgyógyászhoz is, kezdtem rádöbbenni, azért nem mindegy mikor születik az a baba. Rájöttem még nem jött el az ideje. Vége is lett hamar ennek a kapcsolatnak.
Majd megismertem a mostani páromat. Rögtön tudtam, hogy ez más lesz mint az eddigi vonzódások, plátói szerelmek, és suta tini szerelmek. Tudom közhelyesen hangzik, de tényleg így volt. Mellette úgy érzem tényleg megértem az anyaságra.
Az sem elhanyagolható szempont hogy elvégeztem előbb egy Házi időszakos gyermekgondozói szakképzést, majd ennek folytatását a Kisgyermekgondozó,-nevelő képzést. Élveztem, mert gyermekekről tanulhattam, nevelésről, gondozásról. Csoport elsőként végeztem.
Egy szó mint száz, vágyom az anyaságra, vágyom rá hogy Annyus legyek végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése